Szétverik a Citadellát – megsemmisült műemlékértelmezés, kihasznált nemzeti frusztráció
A magyar várakon folytatott munkálatok idáig arról generáltak vitát, hogy milyen kiegészítésekkel, anyaghasználattal szabad egy műemléket helyreállítani, rekonstruálni, bővíteni, azonban a Citadella bontással történő megsemmisítése új jelenség, melynek modern célú átépítése teljesen felszámolja történelmi örökségünket.
A Wikipédia Citadelláról szóló szócikkének ez található az elején: „különlegessége, hogy a szokásos erődöktől eltérően nem az alatta elterülő város megvédése céljából épült, hanem épp ellenkezőleg: a Citadellának szánt szerep a pesti lakosság megfélemlítése volt. Erről tanúskodnak a városra néző ágyúállások is.”
A történet megismeréséhez a bécsi hadilevéltár, a Kriegsarchiv dokumentációját vizsgáltuk meg.
A Citadellával könnyű helyzetben van, aki neki akar ugrani, ugyanis az épület valóban az 1848-49-es szabadságharc utáni időszakban épült 1850 és 1854 között, amikor az osztrák bosszú szedte az áldozatait. Minden erről szóló írás megemlíti Magyarország akkori fő emberének, a kivégzésekben érintett rosszemlékű Julius Jacob von Haynau táborszernagynak a nevét, aki az erődöt „építtette”.
1849 októberében, a harcok végeztével szükséges volt az osztrák haderő – és a védelmi képesség ki- és átértékelése, melynek keretén belül a védelmet ellátó katonai objektumok és erődítések is napirendre kerültek teljes – ahogy akkor fogalmaztak – Magyarország és Erdély területén. A felvetés jogos volt, hiszen egy sebtében felállt, bár elég ütőképes magyar katonaság tulajdonképpen teljesen feltárta az osztrák haderő gyenge pontjait, elképzeléseinek és lehetőségeinek hiányosságát. Hozzájárult az akkor még szövetséges, de esetlegesen felmerülő hatalmas cári sereg későbbi fenyegetése, melyet most testközelből szintén láttak. Ehhez a nagyobb terjedelmű országos felméréshez van köze Haynaunak, akit egyébként 1850 közepén már beosztásából felmentenek, és további szerepe nincs. Végül a vizsgálat végigveszi a határerődítések szükségességét, a fő útvonalak, közlekedési csomópontok biztosítását, a jelenlegi erődök ellenállóképességének javítását, újak létesítését, a nagyobb városok védelmi helyzetét. A tanulmány ezen pontján érünk Buda és Pest kérdéséhez, mely egyébként nem merül ki a Citadella létesítésének kizárólagosságában (van szó más budai és pesti tervekről is), és nem kap nagyobb figyelmet, mint például Komárom.
Budavár 1849-es hadászati kondíciójáról az mondható el fő vonalakban, hogy a szomszédos Gellért-hegy felől könnyen támadható tüzérséggel, amely az egész város vetületében megfigyelési stratégiai pont, így ennek megfelelően Görgeiék honvédcsapatai is tudták ebből az irányból lőni a várat. A hadviselés korszerűsödésével, főleg a tüzérség hatótávolságának megnövekedésével párhuzamban, ezt a pontot, ahonnan az egész város monitorozható, tanácsos volt egy modern erődítéssé kiépíteni. A fő motiváció a katonai létesítmény volt, ami az akkorra már teljesen elavult összbirodalmi védelmi rendszer modernizációs részét képezte és nem polgári célpontok ellen létrehozott objektum volt. A szabadságharc leverése utáni erődemonstrációt természetesen nem lehet cáfolni, de a többi már tekinthető az átpolitizált értelmezés és egyfajta frusztráció eredményének. Egyfelől a város más katonai támaszponttal, laktanyával is bírt, másfelől érdemes megjegyezni, hogy a polgári lakosság megfékezésére nem a nehéztüzérség használatos, ha pedig lőni volt szükséges, akkor azt a várból is lehetett, mert már az 1849-es ostromnál is tűzbe tudta borítani onnan Pestet az osztrák a tüzérség. Amennyiben valaki vet egy pillantást a Citadella rondelláira, látszik, hogy a Pest felőli a sokkal kisebb, mert a túloldali védmű a katonailag sebezhető, tehát annak kellett nagyobbnak, erősebbnek lennie, mellyel még egy tévhitet megcáfoltunk. Az esetleges polgári megmozdulások megfékezésére a kivonuló katonaságé lett volna a megoldás és nem pedig a messziről ágyúzás. Az osztrák tervezés pár mondat erejéig egyébként valóban számol az esetleges civilekkel való konfrontáció lehetőségével, de ne felejtsük el, hogy 1849-ben vagyunk, és Komáromban még pár hete szóltak a fegyverek.
Osztrák hadi cselekmény a Citadella 1854. évi átadását követően nem történt, lövést sem adtak le innen. A szabadságharc utáni rossz időszak emléke azonban megmaradt, és ezt a bő 10 évnyi korszakot sikerült utána 150 évnyi propagandával életben tartani, mintha az 1867-es kiegyezés (illetve már előtte is konszolidáltabb volt a légkör) nem történt volna meg, és mintha utána nem is lett volna használatban az épület még három évtizedig eredeti hadászati rendeltetésének megfelelően.
Katonai jelentősége leginkább csak a II. világháborúban adódott, és mint a főváros fő stratégiai pontja, elvesztése nagyjából a városi harcok befejezésével egy időben történt.
Azt ki kell emelni, hogy a Citadella Magyarországon egy 19. század közepén épült egyedülálló szerkezetű katonai épület, mely a műemléki értékét nagyban növeli. A komáromi erődrendszernek vannak ránézésre hasonló erődítései, azonban a kettő nem ugyanaz. A Citadella állapota egyébként régóta tényleg válságos és kiábrándító volt, de nem azt kellene felújítás és hasznosítás címszó alatt elérni, hogy tönkre tesszük, fontos részeit elbontjuk és létrehozunk belőle egy 21. századi lakópark-szerű hipermodern valamit, ami minden szinten elveszti az épülettörténeti és a történelmi hitelességét, értékét. Egy ilyen épület például korhű környezetként hátteret biztosítva kiváló bemutatótere lehetett volna a Monarchia haderejének.
itt tudod támogatni az oldalunkat
Érdemes elolvasni
Elképesztő: a gízai nagy piramisnak nem 4, hanem 8 oldala van
3200 évvel ezelőtt több civilizáció is egyszerre, rejtélyes módon hullott szét
Egy tokaji szálloda is bekerült Európa legjobbjai közé
Oroszország állatkerti állatokat adott Észak-Koreának a katonákért cserébe
Magyar származású hírességeket idéz meg egy lenyűgöző animációs kisfilm
Ismét adventi vonatokkal utazhatunk a bécsi és zágrábi karácsonyi vásárokra